Több önálló verseny után idén indul először bajnoki szezonban Jogg Balázs, a Magyarország Nyílt Nemzeti Endurocross Bajnokság és Kupasorozatában. Az Ipari Marketing csapatának versenyzője eddig egy felkészülési és egy éles versenyen állt rajthoz. Utóbbin kalandos módon szerezte meg a negyedik helyet, ami több tanulsággal is járt.

“Idén indulok először endurocross-szezonban, mert nem csak egy-egy alkalmi versenyre akartam felkészülni, hanem egy teljes szezonban megméretni magamat – mondta Jogg Balázs. – Azért választottam ezt a szakágat, mert bár a motocrosst nagyon szeretem, ott nagyon erősen függsz a többi versenyzőtől.

Lehet, hogy valaki más hibázik melletted, és egy teljesen ártalmatlan szituációból is könnyen sérülés lehet. A másik oka, hogy szerettem volna hosszabb időt motoron tölteni és egy órán keresztül csak menni, menni.

A kerékpársportban, azon belül mountain bike-ban és országúti szakágban 14 év tapasztalatom van. Tudom, milyen érzés hosszú ideig magas pulzussal sportolni, hogyan kell beosztani az erőt, mikor kell inni, hogyan kell frissíteni, és hogyan lehet hosszú időn keresztül fenntartani a koncentrációt.

Számomra ezért az endurocross nem egyszerűen csak motorverseny, hanem endurance sportteljesítmény is. Jelenleg az egyórás versenyek alatt nagyjából 164-es átlagpulzust tudok tartani, ezt már nem szeretném feljebb tornázni, a távlati cél pedig, hogy egy 120 perces Endurocross-versenyt is teljesíteni tudjak.”

Az első cél a célba érés volt

“Egy 150 köbcentis, kétütemű KTM XC-vel állok rajthoz az E1-es kategóriában. Szerettem volna teljes szezont futni, de az év elején még nem álltam készen. Májusra sikerült olyan formába kerülnöm, hogy már vállalható legyen a versenyzés, de a szolnoki futam sajnos elmaradt.

Így végül Túrkevén indultam először az országos bajnokságon kívül rendezett endurocross-futamon. Itt az egyetlen célom a célba érés volt, amelyet a mezőny hátsó harmadában sikerült teljesítenem.

Második hely a rajt után, szerencse a szerencsétlenségben

Az első bajnoki futamom Écs-Rábaringen volt. A pályán egy kicsit meglepődtem, mert nem tartalmazott motocrossjellegű részt, pedig az edzésprogramom 90%-a motocross pályán zajlik.

Volt homokos talaj, erdei föld, keményebb, szikesebb rész, illetve egy aprókavicsos szakasz is, amilyennel korábban még nem találkoztam. Utóbbi nagyjából olyan érzést adott, mintha mély homokban motoroznék.

Az extrém szakasz teljesíthetőnek tűnt, a feljárók azonban már a pályabejáráson is igen komolynak bizonyultak.

A rajttól másodiknak jöttem el, a bajnoki éllovas Hell Pál húzott el az élen, akinek hamarosan a motorja hangját sem hallottam…

Nagyjából tíz perc után elérkeztünk a feljárós szakaszokhoz, és ott gyorsan kijött a 150 köbcentis kétütemű hátránya.

A versenytársaim 250-es négyütemű motorokkal indultak, és a feljárókon teljesen más tempót tudtak motorozni.

Én sok helyen még a feljáró tetején jártam, amikor ők már nagy lendülettel zárták a szakaszt. Nekem sokszor kuplungolnom kellett, hogy feljussak, nekik pedig egyszerűen megvolt a nyomatéktartalék.

Itt ketten is megelőztek, így tíz perc után a negyedik helyen álltam. Ami ezután következett, azt kifejezetten élveztem.

A mögöttem lévő versenyzőt nem hallottam, előttem pedig már akkora különbség alakult ki, hogy nem kellett folyamatosan támadásra vagy védekezésre készülnöm.

Nagyjából 30–40 percig békésen és kifejezetten élvezetesen motoroztam a negyedik helyen.

Ez számomra nagyon új élmény volt. Egyben fárasztó is, a feljárók elég sokat kivettek belőlem. Közben azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Magamhoz képest is túl rossznak éreztem a motor viselkedését. Aztán kiértem egy betonozott átkötésre. És ott már éreztem:

Defekt.

Megpróbáltam még néhány kanyart nagyobb gázzal, de hamar eljött a pont, amikor világossá vált: ezt már csak valahogy ki kell motorozni.

Még nagyjából fél kör lehetett hátra. Kettesbe kapcsoltam, előrébb ültem a motoron, és elkezdtem gyakorlatilag alapjáraton leküzdeni a pályát.

Nem akartam feladni. Az üzleti életben és a sportban is megtanultam: nem baj, ha küzdeni kell, de sohasem adjuk fel. Jött a kavicsos rész, ahol hátra kellett volna terhelni, de a defekt miatt pont ezt nem tudtam megtenni. Visszaestem az ötödik helyre.

A célegyenes előtt nagyjából 200–300 méterrel megláttam a negyedik helyen haladó versenyzőt a pálya szélén. Én közben defektes hátsó kerékkel, gyakorlatilag lépésben elhaladtam mellette.

A célban a sportbírók jelezték, hogy ha nem akarok még egy kört menni, akkor álljak meg. Megálltam.

Néhány perccel később jött a kockás zászló. A motort pedig végül gyalog áttoltam a célon.

Több, mint negyedik hely

Negyedik lettem, ami öt versenyző közül nem tűnik túl acélos eredménynek. Számomra azonban felért egy győzelemmel. Túrkevén még csak a távot akartam teljesíteni, most pedig már helyezésért tudtam motorozni. A rajt után második voltam… Ezek számomra eddig teljesen ismeretlen érzések voltak.

És ami még nagyon fontos, rengeteget tanultam: beállítás, guminyomás, versenytaktika és hogy továbbra is edzeni kell, jobb formába kell hozni magam, ha jövőre 120 perces versenyen is rajthoz akarok állni.

Bár a pályán egyedül küzdöttem, az endurocross is csapatsport. Köszönöm az edzőmnek, Szőke Márk „Maci”-nak a felkészítést, a Maci Racing Team csapattársaimnak a közös edzéseket, a segítséget és azt a közösséget, ami sokat hozzátesz ahhoz, hogy hétről hétre legyen kedvem és motivációm fejlődni.

A versenyzéshez az Enerhash, az Ipari Marketing és az oraszij.hu is hozzájárul. Köszönöm a támogatást és azt, hogy a munkám mellett ezt a szenvedélyemet is folytathatom.